73.fejezet. - Örökké Veled!*

*Niall szemszöge*

Olyan mélyen aludtam.Azt sem tudtam,hogy mennyi az idő.Elkezdtem ébredezni,de észrevettem,hogy különböző csövek lógnak ki belőlem és gépek csipogását hallottam,amik a szívemmel egy ütemben csipogtak.Elkezdtem mozgatni az ujjaimat és éreztem,hogy egy puha,sima,kicsi kéz fogja az enyémet.Nehezen,de kinyitottam a szemem és egy kíváncsiskodó zöld szempárral találtam szembe magam.Ahogy jobban kitisztult a kép előttem,rájöttem,hogy nem más ül mellettem,mint Jenny.Fel akartam ülni,de egy éles fájdalom hasított az oldalamba.

-Maradj így.Eltört pár bordád és kis híján meghaltál nekem köszönhetően.-mondta őszinte megbánással a hangjában.A könnyei a kezemre hulltak.Én csak néztem őt,de nem szólaltam meg.Nem is volt erőm beszélni és nem is tudtam,hogy mit mondjak neki.

-Niall,én annyira sajnálom.Tudod,hogy te vagy az egyik legjobb barátom és mindig veled maradnék,de eldurrant az agyam és olyanokat vágtam hozzád és a bandához,ami egyáltalán nem igaz.Én nem akartalak megbántani.-itt már rázta a zokogás.

-Nem baj..-préseltem ki magamból halkan.

-Mi az,hogy nem baj?Miattam majdnem meghaltál!Csupán az erős szervezetednek köszönheted.-borult ki egy kicsit.Én csak néztem rá,majd halványan elmosolyodtam.

-A fejed...-hunyorogtam a fáslival körbetekert homlokára.

-Ó,ez?Semmi.Csak elestem.-mondta és lesütötte a szemét.Hazudott.

-Jenny...-néztem rá könyörgő szemekkel.

-Amikor a műtőben voltál..nos...veszekedtünk..Samantha és Nikki...szóval amikor az orvos kijött és közölte,hogy nem biztos,hogy túléled az éjszakát,Samantha megijedt és úgy gondolta,hogy ez az én hibám.És igaza is volt.-mondta halkan.

-Nem!Ez nem miattad van!Samantha...hol van?-kérdeztem és ismét fel akartam ülni,de az a fájdalom megint visszakényszerített a fekvő helyzetembe.

-Nincs itt.Azért is vagyok bent nálad.Ha bent találna..hát nem hiszem,hogy jó vége lenne.Iszonyatosan haragszik rám.-mondta és az ajtó felé nézett.A folyosóról ismerős hang szűrődött be.Samantha volt az,aki egy ápolónővel beszélgetett.Jenny felállt és menni készült,de én megszorítottam a kezét.

-Maradj itt!Kérlek!-mondtam halkan.Ő nem vitázott csak visszaült a mellettem lévő ágyra.Láttam,hogy nagyon ideges és éreztem,hogy remeg a keze.Az ajtó lassan kinyílt és egy hosszú szőke hajú lány toppant be rajta,aki csak nézett engem és Jennyt.

-Te meg mi a francot keresel itt?-kérdezte és Jennyre nézett,akinek le volt hajtva a feje.

-Én mondtam,hogy maradjon.-szólaltam meg halkan.Valószínűleg nem vette észre,hogy ébren vagyok.

-Niall!Istenem!-mondta,majd a szemei könnybe lábadtak.Odasietett hozzám a magassarkújában és megcsókolt.A csók közben a kezét a mellkasomra tette,ami eléggé fájt.
-Samantha...a kezed...-nyögtem ki nehezen,mert tényleg nagyon fájt.
-Jaj bocsi.Annyira jó,hogy jól vagy.El sem tudod hinni,hogy mennyire izgultam érted.-simogatta az arcomat és az ágy szélére ült.Én a fejemet lassan elfordítottam a mellettem lévő ágy felé,amin Jenny ült,de ő már nem volt ott.Szomorúan néztem vissza Samanthára,majd mosolyogtam jelezve,hogy de el tudom képzelni.

*Louis szemszöge*

A szobámban feküdtem és vártam,hogy egyszer majd betoppan Jenny és minden újra a régi lesz.De nem így volt.Millió levelet írtam,amiben mindenért bocsánatot kérek,de egyiket sem küldtem el neki.Úgy gondoltam,hogy nem elég tökéletes,így a kukában kötöttek ki.Fogalmam sem volt,hogy hogy is szerezhetném őt vissza.Kis idő múlva kopogtak a szoba ajtaján.Én nem válaszoltam semmit csak lefagyva meredtem,hogy ki fog belépni.Őszintén reméltem,hogy Jenny lesz az.
-Helló.Bejöhetek?-kérdezte Blair halkan.Nem válaszoltam csak a plafont néztem tovább.Ő halkan bejött és leült az ágyam szélére.A hajamat kezdte simogatni.Hihetetlen,hogy majdnem ugyanúgy csinálta,mint Jenny.
-Figyelj Louis,tudom mit érzel és tudom,hogy most bármit megtennél,hogy visszakaphasd Őt,de ha csak itt fekszel és nézed a plafont,még semmi sem fog megoldódni.Sőt,az is lehet,hogy valaki megelőz és akkor örökre bánni fogod,hogy nem léptél semmit.-mondta halkan.A gyengéd hangja teljesen belém vájta magát.Igaza volt és tudtam,hogy mit fogok csinálni.
-Jenny nagyon akaratos,de hatalmas szíve van és tudom,hogy nem képes haragudni senkire egy napnál tovább.Szóval most,hogy kórházban van egyedül,mert senki nem megy be hozzá,igazán meglátogathatnád.Mondjuk én bent voltam nála,de akkor aludt.Nagyon nagy szüksége lenne rád.Nikki haragszik rá,Samantha haragszik rá,Liam haragszik rá.Mindenki haragszik rá.Talán egyedül Niall nem.Én mind a kettőtöket szeretlek és tudom,hogy ti egymásnak vagytok teremtve.Szóval szedd össze magad és indulás!-pattant fel az ágyamról,de amit az előbb éreztem,szertefoszlott.
-Nem Blair.Nincs erőm.Vagyis inkább félek.Félek attól,hogy nem lát szívesen vagy elzavar.-itt csöndbe maradtam és igyekeztem visszatartani az előtörekvő könnyeket,de nem sikerült.Azok csak hullottak és hullottak megállás nélkül.Belegondoltam,hogy nekem Jenny jelentette a mindent.Érte éltem és meg is haltam volna,de elrontottam mindent.
-Figyelj ide!Erősnek kell lenned!Nem szabad összetörnöd most.Gondolj bele,hogy mit érezhet ő.Senki nem megy be hozzá,ráadásul szobatársa sincs,akivel beszélgethetne.Töröld le a könnyeidet és menj be hozzá!Meglátod,minden a legnagyobb rendben lesz.-mosolygott rám és ez erőt adott.Én felálltam és szorosan megöleltem.
-Blair,én nem is tudom hogy köszönjem meg ezt neked!-néztem a szemébe.
-Majd megbeszéljük,de most már igazán indulnod kéne!-tolt ki az ajtón.Én villámgyorsan leszaladtam a lépcsőn és a kórház felé vettem az irányt.Gyalog mentem,mert úgy gondoltam azzal gyorsabban haladok.A kórházhoz érve meg sem kérdeztem,hogy merre van Jenny,csak szaladtam.Valahogy éreztem,hogy melyik teremben van.A 12-es kórterembe léptem,ahol csak egy ágyon feküdt valaki.A takaró rá volt húzva a fejére,de a paplan alól kikandikáló szőke tincsek tudatták velem,hogy nem lehet más,mint Jenny.Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és az ágyhoz sétáltam.Lehúztam a fejéről a takarót.Ő nem mozdult meg csak remegett.El sem tudtam képzelni,hogy miért.Halk szipogás hallottam és ebből tudtam,hogy sír.
-Jenny.-szólítottam meg halkan,mire lassan felém fordult.Elég meglepett volt.Biztosan nem várta,hogy én leszek az.
-T...te....te meg mit keresel itt?-nézett rám olyan tekintettel,mint egy kiskutya,aki először lát havat.
-Hozzád jöttem.-mosolyogtam rá.
-Szuper.Akkor el is mehetsz.-mondta és visszafeküdt az előző pozíciójába.
-Nem haragudhatsz rám örökké.Jenny én tényleg nagyon szeretlek és nem tudom hogyan tehetném jóvá.Ha bármi van amit tehetek érted...-mondtam elhalkuló hangon és csak őt néztem.A szemem megakadt egy képen,ami a párnája alól kandikált ki.Lassan kihúztam onnan és alaposan szemügyre vettem.A képen hozzám volt bújva és tisztán látszott,hogy nagyon szeret.Mint ahogyan én is őt.
-Jenny...ez...-mutattam fel a képet,mire ő rám nézett és kikapta a kezemből.
-Ez meg hogy került ide?Biztosan nem én voltam.Ezt valaki idetehette!-nézett szét a kórteremben,mintha bárki is lett volna ott rajtunk kívül.Én csak mosolyogtam és hallgattam a magyarázkodását.
-Ezt már nem tudod kimagyarázni.-vettem kicsit viccesebbre.
-De én....-csak nézett rám és olyan volt a pillantása,mint amikor ég minden rendben volt.Nem láttam benne gyűlöletet csak azt a kis butus Jennyt,akit annyira,de annyira szeretek.
-Jenny,tudom,hogy szeretsz.Miért akarod titkolni?-ültem le az ágya szélére és kezembe vettem a kicsi kezét.
-Louis én nem titkolom csak sehogy nem tudom elfelejteni azt amit tettél.Én azt hittem,hogy örökre együtt leszünk.-ejtette a fejét a mellkasára és a földet nézte.
-Nem én voltam a hibás.Eleanor csókolt meg.Daniellet is megkérdezheted.-kerestem a tekintetét,de a haja eltakarta előlem.
-Louis én hiszek neked,de...-itt abbahagyta.Pont ettől féltem.Az a bizonyos "de".Kiestettem kezét az enyémből és vártam,hogy mit fog mondani.Egyre idegesebb és idegesebb lettem,de semmit nem mertem szólni.És aztán történt egy olyan,hogy eluralkodott rajtam egyfajta vágy Jenny iránt.Arra az éjszakára gondoltam,amikor egy doboz meglepetés voltam.Nem tudom,hogy Jenny megérezte-e ezt,de felém fordult és elég érdekesen nézett rám.Én megsimítottam az arcát,majd közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam.Életemben nem élveztem annyira egy csókot,mint akkor.Ő visszacsókolt,ami jót jelentett.Amikor elengedtük egymást mind a ketten egymás szemét néztük.
-Kérlek mondd azt,hogy szeretsz.-szólaltam meg halkan.Ő lesütötte a szemét és az ujjaival játszott.
-Nehéz..kimondanom.-suttogta.
-Nem érzed?-kérdeztem szomorúan.
-De igen,csak ez most más.Másabb,mint ezelőtt volt.Louis és jobban szeretlek,mint valaha csak félek,hogy ha most kimondom,akkor ugyanez lesz a vége.-nézett a szemembe,majd alsó ajkába harapott.
-Ígérem,hogy ez soha többé nem fog megtörténni.Veled leszek akár életem végéig is csakhogy tudd mennyire fontos vagy nekem.-szorítottam meg a kezét,mire ő elmosolyodott.
-Szeretlek Louis!És tényleg sajnálom,hogy ilyeneket vágtam hozzátok.-nézett rám bűntudattal teli szemekkel.
-Semmi baj Jenny.Tudom,hogy csak a harag beszélt belőled.De most már minden rendben van.-mosolyogtam,majd megöleltem.Abban a pillanatban megfogadtam,hogy akármi is legyen,soha többé nem fogok fájdalmat okozni neki és örökké vele maradok.
.........
Remélem tetszett a sztori és a zene is.:)) Kommenteket ne felejtsétek el!:)

72.fejezet. - Baj,baj után.*

*Jenny szemszöge*

A beszélgetésem Niallel és Louisval nem olyan volt amilyennek elképzeltem.Meg akartam bocsátani neki,de a harag ami tombolt bennem,elnyomta azt a kis megbocsátást is ami kavargott bennem.
-Jenny!Jenny!Most meg hová a francba mész?-rohant utánam Perrie.
-Nem mindegy?-kérdeztem flegmán.
-Nem,mert a barátnőm vagy.-mondta és kifújta a levegőt.-Figyelj...tudom milyen rossz most neked.És totál megértem,hogy most a föld másik részére mennél,csakhogy minél távolabb legyél tőle,de hidd el,hogy azzal tudsz neki a legjobban visszavágni,ha itt maradsz és végignézi,hogy boldogulsz nélküle.-mondta és kivette a kezemből a bőröndöt.
-Perrie,te ezt nem érted!Ez a baj,hogy nem boldogulok nélküle.Ő jelentette nekem a mindent!Nélküle csak egy fa darab vagyok egy folyóban,ami sodródik az árral és mindegy,hogy mi történik vele.-folytak a könnyeim patakokban.
-Nem Jenny.Te igenis vagy valaki.És nagyon sokra viheted az életben.Ő pedig végig fogja nézni,ahogy elfelejted őt.Én melletted leszek.-mosolygott rám és megölelt.
-Annyira szeretlek.-öleltem meg én is,amikor a mobilom rezgésére lettem figyelmes.Kivettem a zsebemből és a kijelzőt bámultam.Nikki volt az.
-Ki az?-kérdezte Perrie összeráncolt szemöldökkel.
-Nikki.Szerinted felvegyem?-mutattam felé a kijelzőt.
-Ahogy gondolod.-vonta meg a vállát.Én még egyszer ránéztem a kijelzőre,majd kinyomtam a telefont.Alig tettem be a zsebembe ismét csörögni kezdett,de ezúttal Liam hívott.Őt soha nem nyomtam volna ki,ezért félrevonultam és megnyomtam a zöld gombot.
-Ha azt akarod,hogy menjek vissza,ne fáradozz,mert nem fogok.-szóltam bele köszönés nélkül.
-Jenny!Miért nyomtad ki az előbb?-hallottam Nikki ijedt hangját a vonal túlsó végéről.
-Mert semmi kedvem azt hallgatni,hogy hogy könyörögtök.Nem fogok visszamenni.Soha!-mondtam kicsit hangosabban az átlagnál.
-Nem Jenny,mi Louis mellett állunk.Neki hiszünk.Szóval azt csinálsz amit akarsz,de ránk ne számíts többet.-ahogy ezeket a szavakat kimondta,úgy éreztem,hogy rögtön meghalok.Vele éltem le az életemet és ezt mondja.Ő állt mindig mellettem,amikor bántottak.
-Nikki...-suttogtam,közben alig bírtam visszatartani a sírást.
-Niall...Niall..kórházban van...Neked köszönhetően.Remélem boldog vagy!-mondta gúnyosan,majd letette a telefont.
-Nikki!Mi történt vele?Nikki!-kiabáltam a telefonba,de már hiába.Letette.
-Mi a baj?-lépett mögém Pezz és megérintette a vállamat.Én csak leroskadtam a lépcsőre és sírtam.Mintha nem lett volna elég,ami eddig történt.Még Niall is kórházban van és fogalmam sincs,hogy mi történt vele.Ráadásul azt sem tudtam,hogy merre induljak a kórház felé.Hogy melyikbe szállították.
-Jenny!Mi a baj?Szólalj már meg!Még mindig nem vagyok gondolatolvasó!-rázta a vállam idegesen Perrie.Egy hang sem jött ki a torkomon.Amikor körülbelül már egy órája ott ültem a lépcsőn és sírtam,Perrie pedig ugyanazt a mondatot hajtogatta; 'Mi a baj?',meguntam,felálltam a lépcsőről és elindultam fogni egy taxit.Mire Pezz utolért én már egy taxi hátuljából néztem őt.
-Hová vihetem kisasszony?-kérdezte a sofőr,aki elég fiatalnak tűnt.
-A legközelebbi kórházhoz legyen szíves.-hajoltam előre és néztem ki az ablakon.Elindultunk és körülbelül egy 5 perc múlva egy hatalmas dugóba keveredtünk.Az egyik hátránya New Yorknak.Kinyitottam a taxi ajtaját és kiszálltam.
-Kisasszony!Hová megy?-kiabált utánam a sofőr.
-Oh bocsánat.Itt a pénz és megbocsásson,de nagyon sietek és nincs időm egy taxiban várni,hogy mikor indul el az autósor.Egy barátom lehet,hogy életveszélyben van.-mondtam és a kezébe nyomtam a pénzt.Elkezdtem rohanni az autók mellett.Egyszer megálltam egy táblánál és a nagy H betűt néztem,majd a nyilat,ami azt jelenti,hogy abba az irányba van a kórház.Egymás után szedtem a lábaimat olyan gyorsan,ahogy csak tudtam.Körülbelül 15 perc múlva azt hittem,hogy nem bírom és az összes erőm elhagy,de megláttam a kórházat.Visszatért az erőm és gyorsabban szaladtam.A kórház üveg ajtaját olyan erővel löktem be,hogy az ott várakozó emberek és az ott dolgozók elég érdekesen néztek rám,de nem igazán tudott érdekelni.A recepciós pulthoz siettem és olyan erővel csaptam rá az asztalra,hogy a csaj aki ott állt,majdnem eldobta a hatalmas papírköteget,amit fogott.
-Kérem segítsen!-néztem rá.
-M..miben is?-kérdezte kicsit ijedten.
-Ebben a kórházban van egy Niall Horan nevű beteg?Kérem mondja,hogy itt van.-néztem az arcát és ismét elkezdtek folyni a könnyeim.Ő gyorsan elkezdett lapozgatni egy füzetet,majd rám nézett.
-Esetleg egy családtagod?-nézett komolyan a szemüvegén keresztül.
-Nem,de egy nagyon jó barátom.Kérem.-könyörögtem neki,mire úgy vélem megsajnált és mosolygott.
-Rendben.Látom,hogy fontos neked.Éppen a 7-es műtőben van.Ha gondolod itt maradhatsz,amíg ki nem hozzák.-jött ki a pult mögül és elkezdte simogatni a hátamat.
-De mégis mi történt vele?-kérdeztem feszülten.
-Elütötte egy autó.Azt hiszem figyelmetlen volt.-mondta halkan.Nekem sem kellett több,elindultam a lift felé,ami éppen akkor akart becsukódni,a kezemmel megállítottam és beszálltam.A bent álló pasas értetlenül figyelte a produkciómat.Megnyomtam a gombot,ami a legfelső szintre visz minket.Idegesen toporzékoltam és alig vártam,hogy felérjünk a legfelsőre.Amikor kinyílt a lift ajtaja,kirohantam és keresni kezdtem a 7-es műtőt.
-Jézusom!Hol lehet?-fogtam meg a fejem kétségbeesetten.
-Segíthetek kisasszony?-lépett oda hozzám egy elég fiatal orvos.
-A 7-es műtő merre van?Egy barátomat műtik ott és meg szeretném várni.-néztem rá hatalmasra nyílt szemekkel és reméltem,hogy ő tud segíteni.
-Jöjjön.De nem mehet be a műtőbe.-mondta határozottan és én tudomásul is vettem.Bólintottam és mentem utána.Amikor megláttam a folyosó végén egy szőke lányt,aki föl-le sétálgat a folyosón,odarohantam hozzá és láttam,hogy Samantha az.
-Samantha!Én..sajnálom.-hajtottam le a fejem és meg akartam ölelni,de ő ellökött.
-Sajnálhatod is!Ha te nem vagy ilyen idióta,akkor ez nem történik meg.Mondd,neked mindent félre kell érteni?-nézett rám dühösen.
-Te nem értenéd félre,ha Niall egy volt barátnőjével csókolózna?-mondtam már én is ingerülten.
-Én legalább hagynám,hogy megmagyarázza!Tudod,hogy mennyi fájdalmat okoztál nekünk?El tudod képzelni?-magasodott fölém,én pedig végig a szemébe néztem.
-Samantha,hagyd csak.-állt föl Nikki és felém lépdelt.
-Nikki!Mit csinálsz?-húzta vissza a karjánál fogva Louis.
-Nyugodj meg.Nem csinálok semmit csak beszélek vele.-rángatta kis a csuklóját Louis szorításából.Közelebb jött hozzám és mélyen a szemembe nézett.Tudtam,hogy iszonyatosan haragszik rám és legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá,de álltam a pillantását.
-Nikki,én...-kezdtem volna bele a mondókámba,hogy sajnálom és én nem így akartam,de leintett a kezével.
-Látod őt?-mutatott Louisra.-Miattad sír.Miattad teljesen össze van törve és még ide mersz jönni?Tudod mennyi fájdalmat okoztál neki?Nekünk!A barátnőd voltam vagy inkább a testvéred.Tudhatod,hogy mindent megtettem volna azért,hogy biztonságban legyél.Mindig kiálltam melletted.Kiálltunk melletted!Mindannyian!Amikor azok az ökrök kárt akartak tenni benned ki a franc mentett meg?Louis!Amikor szomorú voltál ki vigasztalt?Louis!Ki támogatta a táncikálós tervedet?Louis!Senki más,csak ő,mert tudta,hogy fontos neked és ezt kapja?Remélem örülsz.Örülsz,hogy ekkora fájdalmat okoztál neki.-mondta,sőt kiabálta a mondókáját és én figyelemmel végighallgattam.
-Most ezt úgy mondod,mintha ő szent lenne.Ő soha nem okozott nekem fájdalmat?Persze,hogy okozott.Ki állt mellettem?Senki!Egyikőtök sem.Na és ő vajon miért támogatta a táncolást?Van tipped?Nincs?Akkor elmondom.Ez a szín tiszta igazság.Először nem engedett el,aztán az egyik nap rákérdezett,hogy kik táncolnak még ott Danielle-len kívül.Felsoroltam az összes lány nevét,és amikor meghallotta Eleanor nevét egyből igent mondott.Mondd csak,nem furcsa ez?-néztem Nikkiről Louisra,aki tátott szájjal figyelte a veszekedésünket.
-Louis,ez igaz?-nézett rá kerek szemekkel Nikki.
-Nem!Nem azért engedtelek el,hanem mert láttam a szemedben a csillogást.Tudtam,hogy addig úgysem nyugszol,amíg el nem engedlek.-mondta Louis,majd nyílt a műtő ajtaja és egy középkorú orvos lépett ki rajta.Végignézett a társaságon.Szinte minden lány szeme vörösre volt sírva.
-Doktor úr!Mi van vele?-kérdeztük egyszerre Samanthával.
-Mindent megtettünk,de nagyon kicsi a valószínűsége,hogy túlélje az éjszakát.Viszont ha mégis,akkor fel fog épülni.-mondta komolyan,majd elkezdett valamit beszélni a mögöttem álló fiatal orvosnak.
-Ez miattad van!-kiabálta Nikki és egy nagy lendülettel pofon vágott.Erre a mozdulatra nem tudtam reagálni.A legjobb barátnőm volt.A többiek csak néztek és vártak,hogy mi fog következni.Akkor odalépett Samantha is,belekapaszkodott a hajamba és a falhoz vágott.
-Gyűlöllek Jenny!-mondta.Én olyan szinten beütöttem a fejem a falba,hogy a földre estem.Iszonyatosan ájt egy ponton.
-Úristen!Samantha!Mit csináltál?-hallottam Kíra ijedt hangját.
-Én csak...mit tettem..-hallottam Samantha elhalkuló hangját,majd a hajamat egy piros folyadék kezdte el áztatni.A következő jelenetekre nem emlékszek,mert csak hangokat hallottam,bár nem értettem,hogy mit beszélnek,majd a kép is egyre homályosabb lett.Miért kaptam ezt?

71.fejezet. - Miért csinálja velünk?*

*Samantha szemszöge*

-Samantha.Jó reggelt!Hahó!Ébren vagy?-ébresztgetett halkan Niall.Én csak morogtam egyet,majd a fal felé fordultam és a fejemre húztam a takarót.Éppen a legszebb álmomat szakította félbe.Egy unikornis hátára akartam felülni és azzal elmenni a szalagavatóra.
-Samantha!Ébresztő!-emelte fel kicsit a hangját.Én még jobban a fejembe húztam a takarót.-Srácok!-kiabált ki a szobából.
-Ne!Légyszi ne!Felébredek csak őket ne!-pattantam ki az ágyból és könyörögtem neki.
-Nyugi,nincsenek itthon.Elküldtem őket a boltba.Csak mi vagyunk meg Paul.-mosolygott.
-Ó,te....-néztem rá hunyorogva.
-Mi vagyok?-kérdezte egy sunyi mosoly kíséretében.Nem válaszoltam,csak leültem a fésülködő asztal elé és elkezdtem kifésülni a kócos hajamat.Fésülés közben rábukkantam néhány színes tincsre,amit tegnap a srácok festettek bele filctollal.Hiába,a felelsz vagy mersz már csak ilyen.Niall odaállt mögém,majd lehajolt,hogy velem együtt a tükörbe nézzen.
-Ugye tudod,hogy gyönyörű vagy?-kérdezte halkan,majd megcsókolt.
-Figyelj csak Niall,ugye eljössz velem a szalagavatómra?-fordultam felé és kíváncsian fürkésztem a tekintetét.
-Ez csak természetes.Mi leszünk a parkett ördögei.-kacsintott.Akaratlanul is elnevettem magam,mert elkezdett előttem táncolni valami állati módon.
-Nem,Niall nem jó!Keringőzni kell!Tegnap anyu felhívott,hogy az osztályfőnök üzente,hogy tanuljuk meg valahogy aztán szeretettel vár minket.-mondtam,majd felálltam és Niallhez simultam.Bekapcsoltam a zenét,amire állítólag táncolni fogunk és megpróbáltam táncolni Niallel.Már egészen belejött,amikor rálépett a lábamra.
-Jajj bocsi!Véletlen volt.Nagyon fáj?-nézett rám bűntudattal teli szemekkel.
-Nyugodj meg Niall.Ilyen előfordul.-mosolyogtam,majd újból indítottam a zenét és elölről próbáltuk.Niall kezdett lassan belerázódni és rövid időn belül már úgy keringőztünk,mint aki ezer éve azt csinálná.A zene végére közel húzott magához.Annyira,hogy az egész testem az övéhez préselődött.
-Szeretlek Samantha!-itt egy rövid szünetet tartott,hogy én válaszoljak erre,de tudtam,hogy még mondani akar valamit,így csendben néztem az arcát.-Azt akarom,hogy örökre velem maradja.-suttogta.
-Én is szeretlek Niall és ígérem,hogy veled fogok maradni.-öleltem át szorosan,amikor kopogást hallottunk az ajtó felől.
-Sziasztok.Bemehetek?-kérdezte egy vékony hang.Mi Niallel egymásra néztünk.A szeméből ki tudtam venni,hogy nem várt ő sem látogatót.Az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam az ajtót.Hatalmas meglepetésemre Jenny állt ott.
-Nahát!Te meg mit keresel itt?Nem kéne próbán lenned?-néztem rá kerek szemekkel.
-De igen,csak Danielle hazaküldött,mert látta,hogy nem vagyok jól.-mondta halkan.
-Na és mi a baj?Nekünk mesélhetsz.-lépett mellém Niall is.
-Hát..tudjátok...tegnap láttam valamit,ami miatt nagyon,de nagyon kiakadtam.-kezdte el mesélni.Én a válla fölött elnéztem és láttam,hogy Paul éppen jön fel a lépcsőn a kezében egy szennyes kosárral,ami tele volt mosott ruhákkal.Beinvitáltam Jennyt a mi kis kuckónkba és leültettem az ágyra.
-Nos,mi is volt az a valami?-ültem le vele szemben és érdeklődő pillantásokat vetettem a kezére,amiben szorongatott valami papírt.
-Ezt!-tartott a szemem elé egy képet,amin Louis egy lánnyal csókolózik.(??)Kivettem a kezéből és alaposan szemügyre vettem.Valóban Louis volt és egy barna hajú vékony lány.Odanyújtottam Niall-nek a képet és ő határozottan kijelentette,hogy az Louis és Eleanor a képen.
-Hogy ki?-értetlenkedett Jenny.Közben a könnyeivel küszködött.
-Eleanor.Tudod..Louis volt barátnője.-mondta halkan közben ő is leült Jenny mellé.Ő rám,majd Niallre nézett és kitört belőle a zokogás.A nyakamba borult és nem tudta abbahagyni a sírást,hiába nyugtattuk.
-Niall beszél majd Louisval.-simogattam a hátát,közben ránéztem Niallre,aki vette az adást és bólintott.Ezután nem szólt senki,csak Jenny szipogását és Paul "teregetését" hallottuk.A csendet hangos nevetgélés szakította félbe.Hallottuk,ahogy lepakolnak az asztalra és feljönnek a lépcsőn.Tudtam,hogy a mi szobánkba fognak jönni,mert mikor elmentek én aludtam és szerintük jó szórakozás az,ha felébreszthetnek az ordításukkal.Ahogy vártam,egyből a szobámba jöttek.Az első ember,aki belépett Louis volt.Hát persze.Ki más is lett volna?Amikor meglátta Jennyt a vállamon sírni és a képet az ágyon,rögtön lehervadt a hatalmas vigyor az arcáról.
-Louis!Mi ez?-pattant fel Jenny és a képet Louis arcába nyomta.
-Én meg tudom...-hebegett Louis.
-Nem!Ezt soha nem fogod tudni megmagyarázni!-kiabált Jenn.
-Nyugodj meg Jenny!Ez nem az aminek látszik.-magyarázkodott Louis,bár egyiken sem tudtuk,hogy akkor mégis mi a fene az a képen ha nem egy csók.
-Ó,valóban?Akkor mi a franc?-kiabált még mindig,de ekkor elcsattant egy pofon is Louis arcán,aki az ütés erejétől elfordította a fejét.Láttam az arcán,hogy nagyon ideges,de próbálja visszatartani a dühét.Liam odaszaladt Jennyhez és kikísérte a szobából.
-Engedj el Liam!Ebbe ne szólj bele!-tiltakozott erősen.
-Nem engedlek el.Ne is álmodj róla.-mondta nyugodtan.
-Louis!Köztünk mindennek vége!-hallottuk a szobán kívülről Jenny hangját.Senki nem szólt semmit,csak Louist néztük és az arcán éktelenkedő vörös foltot.
-Gratulálok Louis.-lépett oda hozzá Nikki és a tekintetével meg tudta volna ölni az előtte álló fiút.-Megérdemlitek egymást.-mosolygott gúnyosan,majd kiment a szobából.Őt követte még a többi lány is.Csak én és a fiúk maradtunk bent vele.Én odamentem hozzá és az egyik kezemmel megfogtam a kezét,a másikkal pedig kisöpörtem a hajat a szeméből.Sírt.A könnyek potyogtak a szőnyegre.
-Louis..-szóltam halkan.
-Ne Samantha!Nem kérek további szent szöveget.-nézett a szemembe mérgesen.
-Én nem haragszok rád.-mondtam nyugodtan.
-Mi?Tényleg nem?-nézett csodálkozva.
-Igen.Csak nem értem,hogy miért csináltad ezt.-csóváltam a fejem.
-Nem én..Elmentem Danielle-hez,hogy megkérjem,hogy jöjjenek a koncertünkre háttértáncosnak.Éppen az időpontokat egyeztettük,amikor kilépett a próbaterem ajtaján Eleanor.Meglátott engem és megcsókolt.Próbáltam leszedni magamról,de nem tudtam.A fotós pedig rosszkor volt ott.De Jenny nem is engedte,hogy elmagyarázzam.-halkult el a hangja és tovább sírt.Liam ekkor visszajött és Louis-t nézte.
-Liam,légyszíves menj ki.-mutattam az ajtó felé,mert tudtam,hogy abban a pillanatban haragudott rá,de oldódni fog.Ő pont nem hallgatott rám,ezért Josh ment vele.Louis leült Niall mellé és arcát a kezeibe temette.
-Ezt neki is el kell mondanod.-álltam fölötte és néztem.
-De...-nézett rám reménykedve,hogy majd én elmondom.
-Ha azt akarod,hogy kibéküljön veled,akkor neked kell megmondanod.-szólt közbe Harry is.Louis ránézett,majd Zaynre és Niallre,akik bólogattak.
-Ti..ti vagytok a legjobb barátaim.-állt fel és megölelt mindannyiunkat.

*Eleanor szemszöge*

Amikor reggel lementem reggelizni az asztalon ott volt egy újság és a címlapon hatalmas betűkkel volt írva: "LOUIS TOMLINSON FÉLRELÉPETT?"Mosolyogva olvastam végig a cikket és tökéletesen elégedett voltam magammal.Megkentem egy vajas kenyeret,gyorsan betömtem,majd elindultam készülődni.Felvettem egy fekete csőszárú nadrágot,egy lila fölsővel és spongyabobos pulcsit,majd felvettem a táskámat az ágyam mellől és elindultam a próbára.Leszaladtam a lépcsőn,kiléptem az ajtón és elindultam.Még bőven volt időm,így úgy döntöttem,hogy gyalog megyek.Alig tettem pár lépést,összefutottam Jennyvel és Perrievel.
-Szia Jenny.Hogy érzed magad?-kérdeztem mosolyogva.
-Szia..Hát nem valami jól.-mondta halkan,közben a cipőjét nézte,mintha valami nagyon érdekes lenne rajta.
-Nahát!Mi a baj?-kérdeztem érdeklődést színlelve.
-Reggel az újságban láttam,hogy Louis csókolózik egy lánnyal.Nem tudod ki az?-nézett rám és elém tartott egy képet.
-Sajnos nem.Nem ismerem.De Louis tényleg ilyet tenne?-tártam szét a karomat,mintha csodálkoznék.Egészen jó színésznő lenne belőlem.
-Én nem tudom.Eddig soha nem csinált ilyet.-mondta és elcsuklott a hangja.Alig bírtam megállni,hogy ne nevessek.Perrie végig engem nézett,mintha tudna valamit.Lehet,hogy tudott,lehet,hogy nem.Talán felismert engem a képen.Onnantól senki nem szólt egy árva szót sem,csak mentünk.Én az előző napi eseményeken gondolkodtam,hogy milyen jó is volt újra csókolózni Louisval.Mondjuk ő nem csókolt vissza,de akkor is.Jenny sírt,Perre pedig telefonon beszélt az egyik barátnőjével.A próbaterem elé érve Danielle várt minket.
-Sziasztok lányok.Jenny,te miért sírsz?-hajolt le hozzá.
-Szia.Semmi.Csak valami belement a szemembe.-erőltetett egy mosolyt az arcára én pedig csak mosolyogtam.
-Rendben.Akkor gyertek.-terelt be minket.Pontosabban csak Perriet és Jennyt.-El!Te maradsz beszélni akarok veled.-szólt rám határozottan.Jenny csak kerek szemekkel nézett vissza ránk és érdeklődött.A lábammal belöktem a próbaterem ajtaját,hogy ne hallgatózzon.
-Szóval,mi volt az a tegnapi esemény?Te ezt hogy gondoltad?Louis már rég nem szeret téged és tönkre akarod tenni a boldogságát?-kezdett el kicsit hangosan beszélni.
-Én?Dehogyis!Ennyire gonosznak nézel?-kérdeztem viccesen.
-Nem érted,hogy ez nem vicces?Lett volna egy fellépésünk,de miattad nem lesz!-magyarázott dühösen.
-Miattam?Miért is?-kérdeztem most már én is kicsit ingerülten.
-Mondjuk mert lesmároltad Louis-t,aztán ő tegnap felhívott,hogy mégsem kell mennünk fellépni.Gratulálok!Te sem vagy különb a többi idióta libától.-mondta és elindult volna befelé,de én megfogtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Minek neveztél?-kiabáltam és egy pofont adtam volna neki,de ő megfogta a csuklómat.
-Jól hallottad.Vagy talán süket vagy?És mától nem tartozol a csapatba!Viszlát!-mondta és becsapta az orrom előtt az ajtót.Alig akartam hinni a fülemnek,amikor kimondta,hogy nem tartozok a csapathoz.Hihetetlenül nehéz volt oda bekerülnöm,aztán most meg csak úgy kirúgott.Iszonyatosan mérges voltam.A táskámat ledobtam az ajtó elé és elindultam a lakásom felé.

*Niall szemszöge*

-Istenem Niall,miért éppen velem történik ez?-kérdezte Louis könnyes szemekkel.
-Nyugodj meg Louis!Beszélek vele.-mondtam és bekapcsoltam a laptopomat.Felmentünk a közösségire és rámentünk Jenny profiljára.Az tele volt depressziós idézetekkel.
-Niall!Mi lesz,ha valami baromságot csinál magával?-kérdezte kétségbeesetten.
-Ugyan már!Perrie vele van.-intettem le és rámentem az üzenetküldésre.
Niall:Szia Jenn!
Jenny:Szia Niall..
Niall:Hogy érzed magad?
Jenny:Őszintén?
Niall:Kérlek..
Jenny:Szarul.:ss
Niall:Jenny,Louis szeret téged!!
Jenny:Na persze.Fogadjunk,hogy most sincs ott,hanem az új barátnőjével enyeleg.
Niall:Nem!Louis itt van!
Jenny:Na persze..
Bekapcsoltam a webkamerát,majd hívni kezdtem Jennyt.Ő mindig visszautasította.De körülbelül tizedik próbálkozásra elfogadta.A vörösre sírt szemeivel nézett minket.A nyakában az a nyakkendő volt,ami Louison volt,amikor a dobozból kibújt.
-Jenny!Szeretlek!Értsd meg!-bújt bele Louis a kamerába
-Én meg nem!Értsd meg!-mondta,közben a szemeiből még midig folytak a könnyek.
-Akkor miért sírsz és miért van rajtad a nyakkendőm?-kérdezte reményteli szemekkel.
-Hogy azt hidd,még mindig szeretlek.Csak tudod az a hajó elúszott Louis.Megcsaltál és ezt soha nem bocsátom meg neked!Soha!-mondta.Levette a nyakkendőt és a szemünk előtt kidobta a kukába.
-Kérlek Jenny,adj legalább még egy esélyt!Ígérem,hogy soha többé nem fordul elő ilyen.-nézett rá a kiskutya nézésével,remélve,hogy az beválik.
-Nem Louis!Mit gondolsz,mi vagyok én PIN kód?Köszönöm,de nem kérek belőled.Belőletek!-mondta és rám nézett.Abban a percben a szívem összerorult.Nem értettem,hogy miért mondta.
-Mi?Ezt most úgy érted,hogy mi sem érdekelünk téged?-kérdeztem meglepetten.
-Igen,úgy!Sőt,tudod mit?Az egész One Direction egy rakás nulla!Tehetségtelenek vagytok!-mondta és elsötétült a képernyő.Ahogy kimondta ezt a pár mondatot,Louisval összenéztünk és mind a kettőnk szeme megtelt könnyel.Hiszen mindig ő volt az,aki biztatott minket.Ő volt az,aki kitartott mellettünk,amikor valami rossz történt velünk vagy csak egyszerűen szomorúak voltunk.Ő volt a mindig mosolygós és vidám Jenny.Mindannyian nagyon szerettük őt.Szinte a kishúgunk volt,erre azt mondta,hogy az egész banda egy szar?Őszintén reméltem,hogy csak a harag  beszélt belőle.Nem voltam képes feldolgozni az utolsó mondatot.Tehetségtelenek vagyunk?Hiszen ő mondta mindig,hogy mi vagyunk a legjobbak és nálunk tehetségesebb embereket még soha nem látott.Lecsuktam a laptop tetejét és kimentem a szobából.
-Várj!Hová mész?-szólt utánam Louis.
-Levegőzni..-mondtam halkan.Nem tudtam,hogy hallotta-e egyáltalán.Lementem a lépcsőn és ránéztem Paulra,aki valami ebédet kotyvasztott.Ő nem is tudott semmit az egészről.Kimentem az ajtón és a közeli park felé vettem az irányt.Végig azon gondolkodtam,hogy hogy tehette meg ezt velünk Jenny.Hiszen mindenkinek nagyon fontos volt és mindenki szerint nagyon illettek egymáshoz.Mind a ketten ugyanolyan őrültek voltak és mindenből képesek voltak viccet csinálni.Amikor pedig valamelyikünknek rossz kedve volt,csupán a jelenlétükkel is képesek voltak felvidítani minket.Ahogy ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben,nem vettem észre,hogy már nem a járdán,hanem az út közepén megyek.Amikor kapcsoltam,már késő volt.Egy sötétkék autó hatalmas sebességgel közeledett felém,közben hallottam a dudaszót,de nem tudtam megmoccanni.Éreztem a fájdalmat és hallottam ahogyan jó néhány csontom darabokra törik.Az úton egy hatalmasat csattant a fejem a betonon.Ezután semmit nem éreztem.Hallottam,hogy hatalmas tömeg vesz körül,de nem értettem,hogy mit beszélnek.Pár percre rá hallottam egy szirénázó mentő hangját és egy éles női sikolyt.Talán Samantha volt,de még abban sem voltam biztos.Annyira homályosan láttam mindent,majd lassan minden feketébe borult előttem.
................
Remélem tetszett a rész.:) Írjatok kommentet!:)))

70.fejezet. - Hatalmas meglepetés.*

*Jenny szemszöge*

Reggel amikor felébredtem,Jumbo engem nézett.Mintha azt akarná mondani,hogy elaludtam.És teljes mértékben igaza volt.A próbára 10-re kell mennem és már fél 10 volt.Gyorsan kipattantam az ágyból,berohantam a fürdőbe,fogat mostam,megmosakodtam,lófarokba kötöttem a hajam,majd visszamentem a nappaliba és gyorsan összeszedtem a cuccaimat.Belegyűrtem a bőröndömbe és beviharzottam a konyhába.
-Te hová mész?-érdeklődött Dave.
-Én megyek Perrie-hez és már így is el fogok késni a próbáról.Köszi,hogy lakhattam itt.-mondtam,majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Elvigyelek?-kérdezte és a kocsikulcsot lóbálta a kezében.
-Neked van kocsid?-néztem rá kerek szemekkel.
-Persze,hogy van.Nem említettem volna?-húzott magához és elvette a kezemből a nehéz bőröndöt.Én gyorsan felkaptam a cipőmet,majd a kabátot és a sapkát.Kimentem az ajtón és megvártam,míg Dave bezárja az ajtót.Visszavettem tőle a bőröndöt és megvártam,hogy kiálljon a garázsból a kocsival.Amikor megláttam az autót,a szám tátva maradt.
-Beszállsz vagy tényleg el akarsz késni?-kérdezte mosolyogva.Én beültem a kocsiba és a bőröndömet a hátsó ülésre tettem.Ezután Dave elindult és úgy éreztem magam,mint egy amerikai autós filmben.Mivel Dave ismerte a környéket,így egy kis utcában lefordult és így időre odaértünk a próbaterem elé.A kocsiból kiráncigáltam a bőröndömet és bementem a terembe.Ott már szinte mindenki ott volt.Dave is bejött és leült az egyik asztalra.Perrie egyből hozzám szaladt és megölelt.
-Ugye jössz ma?-kérdezte.
-Ömm..persze.Ezért hoztam a sok cuccot.-mutattam a bőröndre.Ő elengedett és átadta a helyet Danielle-nek.Ő jóval magasabb volt tőlem,így amikor elém állt,jócskán fel kellett néznem rá.Mondjuk inkább én voltam a kicsi.
-Őszintén megmondom,azt hittem,hogy nem fogsz ideérni időben.-mosolygott.
-Én is azt hittem,de amint látod itt vagyok.-mosolyogtam én is.
-Szóval,akkor kérnénk tőled egy kis bemutatkozást és egy kis bemutatkozó táncot.-mondta és átadta a terepet.Én kiálltam a lányok elé,akik kíváncsian méregettek.
-Sziasztok...Jenny vagyok.Jenny Henderson.Az unokabátyám Logan Henderson és annak ellenére,hogy ő sztár,engem nem igazán ismertek,de nem is bántam.Egészen kicsi korom óta táncolok.Voltam versenyeken.Azért vagyok itt,mert Danielle küldött egy levelet,hogy szívesen látna a csapatában.Körülbelül ennyi.Akkor mutatnék is valamit.-mondtam és betettem a lejátszóba egy CD-t,amin azok a zenék voltak,amikre táncoltam.Az első zene Kid Cudi-Don't Trust Me-ja volt.A lányok kerek szemekkel nézték végig a produkciómat.A szám végén meghajoltam,de nem hallottam se tapsolást,se semmit.Felnéztem és mindenki tátott szájjal állt vagy ült.Aggodalmasan néztem végig a bandán.Végül a sarokban álló asztaltól hallottam tapsolást,végül az egész banda hangosan tapsolt.Danielle odajött hozzám a kezét a vállamra tette és rám mosolygott.
-Gratulálok Jenny.Benne vagy a csoportban.-mondta és megölelt.Alig akartam elhinni,amit mondott.
-Annyira ügyes vagy!-vetődött nekem Perrie olyan erővel,hogy majdnem elestünk mindketten.
-Rendben lányok!Akkor egy,két,há és....-elindította a zenét és táncolni kezdek.Én először csak figyeltem őket,hogy aztán később én is bekapcsolódhassak.

***

-Perrie,te annyira jó fej vagy.Kérdezhetek tőled valamit?-néztem Pezz-re,aki éppen szürcsölt egyet a Starbucks-ban vett italából.

-Csak nyugodtan.Minden kérdésedre válaszolok.-mosolygott.

-Eleanor...ő annyira érdekes volt.Annyira lenéző volt velem.-néztem magam elé.

-Valószínűleg azért,mert Louis barátnője vagy.Tudod,ő még titokban mindig szereti Louist,mondjuk akkor nem értem,hogy miért szakított vele.-mondta,majd kidobta a mellettünk lévő kukába az üres poharat.

-Értem.-mondtam halkan.Biztos nem hallotta,mert nem figyelt.Ekkor megcsörrent a telefonja.Valami őrült csirke hang volt.Ezen elmosolyodtam.Ő felvette a telefont és egy ideig csöndben hallgatta amit a hívó mondd neki.

-Hogy micsoda?Most?-kérdezte értetlenül.-Rendben!Máris ott vagyok.-mondta és kinyomta a telefont.

-Hová mész?-érdeklődtem.

-Egyik barátnőm hívott.Sürgős segítségre van szüksége.Randira megy és nem tudja,hogy mit vegyen fel.De itt van a kulcs,be tudsz menni a lakásba.Nyugodtan rendezkedj be.-mondta és a kezembe nyomta a kulcsot és elment.Én értetlenül álltam az utcán,majd fogtam magam és elindultam.Felmentem a lakásban,ahol az összes kulcsot a zárba próbáltam,de egyikkel sem nyílt ki.Végül az útólsóval sikerült kinyitnom az ajtót.Amikor beértem a házba,férfi parfüm illat csapta meg az orromat.Perrie nem említette,hogy van pasija.Nem izgatott a dolog,ezért bekukkantottam az egyik szobába,de láttam,hogy tele van Perrie cuccaival,így mentem a következőhöz.A parfüm illat egyre jobban erősödött,de még mindig nem érdekelt.Benyitottam a szobába és mivel elég sötét volt,így egy kukkot sem láttam,elkezdtem a falon tapogatózni a lámpakapcsoló után.Hosszú keresgélés után meg is találtam.Felkapcsoltam és szétnéztem a szobában.A szoba közepén ott állt egy hatalmas doboz.Közelebb mentem hozzá és hatalmas betűkkel a tetejére volt írva a nevem.Levettem róla a masnit és elkezdtem bontani.Éppen a tetejét hajtottam volna szét,amikor előugrott belőle Louis.Annyira megijedtem,hogy hanyatt vágtam magam,a fejem pedig beütöttem a szekrény sarkába.Fájdalmamban megfogtam a sérült részt.Kis idő múlva éreztem,hogy valaki elveszi onnan a kezem és ad rá egy puszit.Hátranéztem és láttam,hogy Louis az.Mondjuk kire is számíthattam volna?

-Boldog Szülinapot!-kiabálta és szét tárta a karját.

-A szülinapom csak nyáron lesz..-néztem rá furcsán.

-Tudom,de  én előre hozta az ajándékodat.-mondta.Én gondoltam egyet és a karjaiba ugrottam.

-Hogy a francba kerültél ide?-kérdeztem könnyes szemekkel.

-Jöttem hozzád,meg hát Amerikai turnénk is lesz és itt kezdünk.Aztán nem bírtam nélküled.-ölelt át.

-Te is..annyira hiányoztál.Nem is tudom,hogy gondoltam,hogy majd kibírom nélküled.- áztatták az ingjét a könnyeim.

-Ne sírj!Kérlek.-mondta halkan és letörölte a könnyeket az arcomról.-Gyere,van még egy kis meglepim számodra.-mondta és segített felállni.Kikísért a konyhába és felkapcsolta a lámpát.Niall,Harry,Liam,Zayn,Blair,Debby,Samantha,Nikki,Josh és Kíra kiáltották egyszerre,hogy "MEGLEPETÉÉÉÉS!"Mondanom sem kell,hogy mennyire megijedtem.Akit értem megöleltem és közben sírtam.

-Jaj srácok,annyira,de annyira hiányoztatok.-mondtam és közben Harryhez bújtam.

-Te is nekünk tökmag!-mondta Zayn.

-Annyi mesélni valóm van nektek.-néztem rájuk csillogó szemekkel.

-Nekünk is.-mosolygott Debby.

-Akkor hadd halljam.-pislogtam rá.

-Hát,Harry megkérte a kezemet.-mondta és közelebb jött hozzám.

-Úristen!Ez szuper!-fogtam meg a kezét és együtt ugráltunk örömünkben.

-Akkor halljuk most a te történetedet.-mosolygott Nikki.

-Hát,nem fogjátok elhinni,de felvettek a csapatba.-mondtam és közben csillogtak a szemeim.

-Ez nagyon jó hír!-ölelt meg Samantha.Ekkor mindenki tekintete a konyha ajtajára szegeződött.Én is odakaptam a fejem és láttam,hogy Perrie támassza a falat.

-Látom megint együtt a csapat.-mosolygott.

-Te..te tudtál erről?-néztem rá csodálkozva.

-Bizony.Remélem örültél.-kacsintott.

-Istenem!Persze,hogy örültem!Ez életem legszebb napja!-öleltem meg Pezz-t.

-Tegyük még jobbá!-ölelt meg hátulról Louis és puha csókokat adott a vállamra.Felé fordultam és egy hirtelen mozdulattal lesmároltuk egymást.A többiek végignézték ezt a jelenetet és a csókunk után hangos tapsolásba kezdtek.Mi csak elmosolyodtunk és bementünk abba a szobába,ahol Louis előbújt a dobozból.Ott ő szép lassan lefektetett az ágyra és elkezdte széthúzni a pulcsimat.Én addig a csinos nyakkendőjét kezdtem el bontani,majd az ingét gomboltam szét.Végigsimítottam a felsőtestén és a kezemet a nadrágja szélébe akasztottam.Ő levette rólam a pólómat,majd a melltartóm pántját kezdte bontani a vállamról,közben gyengéden csókolgatta a mellkasomat.Óvatosan kikapcsolta a melltartómat és a földre dobta.Így már mind a ketten félmeztelenül voltunk.Egy ideig csak csókolóztunk,majd a nyakamhoz érkezett.Ott elkezdte először csak puhán csókolni,majd egyre durvábban kezdte harapdálni,szívogatni és nyalogatni.A ténykedése közben nyögések hagyták el a számat.Egyszer fogta magát és szép lassan lehúzta rólam a nadrágomat,amivel együtt a rózsaszín csipke bugyi is ment.Én úgy gondoltam,ha már rajtam sincs,ruha,akkor rajta se legyen.Kicsatoltam a nadrágja övét,majd a gombokat is szétszedtem,levette a nadrágját én pedig a bokszerén keresztül a férfiasságát simogattam.

-Te Jenn..hol tanultad ezt a kézmozgást?-kérdezte nyögdécselve.

-Nem tanultam.Ez saját technika.-mondtam,majd letérdeltem elé és lassan lehúztam róla az alsónadrágot.Ekkor elkezdett remegni a kezem,mivel soha életemben nem elégítettem még ki senkit.

-Nyugodj meg.Csak szép lassan.-suttogta és kezét a merevedésére tette.Lassan,elkezdtem föl-le húzogatni rajta a kezemet.Végül vettem a bátorságot és elkezdtem nyalogatni,majd teljesen a számba vettem.Miközben húzogattam a kezem,nyaldostam is.Louis egyszer felszisszent.Én gyorsan abbahagytam mindent és kezemet a hátam mögé tettem.

-Bocsii.-néztem a szemébe.

-Semmi baj.Folytasd csak.Csak a fogaidat mellőzd.-mosolygott és simogatta a hajam.Kicsit bátrabban megint hozzákezdtem az előző tevékenységemhez.Amikor Louis egy nagyot nyögött,kivettem a számból és elengedtem.Pár másodperc múlva fehéres folyadék lövellt ki az erekciójából.Felfektetett az ágyra és a lábaim közé furakodott.Két ujjával kezdett kényeztetni,majd a szájával.Amikor már nem bírtam magammal,egy párnát fogam az arcomhoz,hogy elfojtsam a sikoltásomat.

-Lazulj el.-suttogta.Megpróbáltam úgy tenni,ahogy mondta,amíg ő a nadrágja zsebéből előhúzott egy kis négyzet alakú ezüst papírt.A fogával letépte a tetejét és a gumit ráhúzta a "szerszámára".Végül visszatért hozzám.A szívem majdnem kiugrott a helyéről.Ő a két combomat elkezdte simogatni,majd a férfiassága hegyével elkezdte izgatni a csiklómat.Én erős bicepszeit simogattam és így próbáltam ellazulni.Kezdtem érezni,hogy egyre mélyebbre furakszik.A mérete miatt felsikoltottam.

-S..sajnálom.Nem akartam,hogy fájjon.Próbálj meg jobban ellazulni.-mondta,majd megcsókolt.Próbáltam eleget tenni a kérésének.

-Semmi baj.Csináld csak.-suttogtam.Elkezdett lassan mozogni bennem.Kezdtem megszokni a kellemetlen érzést,és már kicsit később jó érzés volt.

-Jó kislány!-mondta és végigsimított a mellemen.Egyre csak gyorsított a tempón és ezzel egyre hangosabb nyögések hagyták el a szánkat.Louisnak köszönhetően a nyögéseimből sikoltások lettek,mert az ujjával izgatta a csiklómat,miközben gyorsan mozgott bennem.Én a hátát karmolásztam és kezdtem úgy érezni,hogy nem bírom sokáig.Louis egyszer csak lassított,majd lökött egyet-kettőt rajtam és egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját.Amikor szétváltunk lehúzta az óvszert és kidobta a szobában lévő szemetesbe.Én addig betakartam magam és egyre csak oxigén után kapkodtam,mint valami hal.Louis beljebb gurított az ágyon,majd bebújt mellém.Arcán izzadságcseppek gyöngyöződtek.Közelebb húzódott,majd egy szenvedélyes csókot nyomott az arcomra.

-L..Lou..Louis,én..én nagyon jól éreztem magam.-pihegtem.

-Hidd el kicsim,hogy én is.Gyakrabban csinálhatnánk ezt.-mondta és a homlokomra adott egy puszit.

-Hmm..-hümmögtem és mosolyogtam.

-Nagyon fájt?-simította meg az arcomat.

-Egy kicsit.-mondtam szinte alig hallhatóan.

-Én nem akartam.-éreztem a leheletét a számon.

-Semmi baj Louis.Túléltem.-mosolyogtam,majd megcsókoltam.Ezután mind a ketten csöndben maradtunk.Én apró köröket rajzoltam erős bicepszére,amikkel védelmezően átölelt.Ő a nyakamhoz dörgölőzött úgy,mint egy mackó.

-Ó,Louis.Én annyira szeretlek.suttogtam,majd adtam egy puszit a fejére és elkezdtem simogatni a haját.Ő már nem válaszolt,mert hallottam,hogy halkan horkol.Megnyugtatott.Tudtam,hogy biztonságban vagyok és így én is álomba szenderültem.

.........

Hupsz,egy kicsit megvadult a fantáziám.:)Remélem azért tetszett ez a rész is!Írjatok kommentet!:)