71.fejezet. - Miért csinálja velünk?*

*Samantha szemszöge*

-Samantha.Jó reggelt!Hahó!Ébren vagy?-ébresztgetett halkan Niall.Én csak morogtam egyet,majd a fal felé fordultam és a fejemre húztam a takarót.Éppen a legszebb álmomat szakította félbe.Egy unikornis hátára akartam felülni és azzal elmenni a szalagavatóra.
-Samantha!Ébresztő!-emelte fel kicsit a hangját.Én még jobban a fejembe húztam a takarót.-Srácok!-kiabált ki a szobából.
-Ne!Légyszi ne!Felébredek csak őket ne!-pattantam ki az ágyból és könyörögtem neki.
-Nyugi,nincsenek itthon.Elküldtem őket a boltba.Csak mi vagyunk meg Paul.-mosolygott.
-Ó,te....-néztem rá hunyorogva.
-Mi vagyok?-kérdezte egy sunyi mosoly kíséretében.Nem válaszoltam,csak leültem a fésülködő asztal elé és elkezdtem kifésülni a kócos hajamat.Fésülés közben rábukkantam néhány színes tincsre,amit tegnap a srácok festettek bele filctollal.Hiába,a felelsz vagy mersz már csak ilyen.Niall odaállt mögém,majd lehajolt,hogy velem együtt a tükörbe nézzen.
-Ugye tudod,hogy gyönyörű vagy?-kérdezte halkan,majd megcsókolt.
-Figyelj csak Niall,ugye eljössz velem a szalagavatómra?-fordultam felé és kíváncsian fürkésztem a tekintetét.
-Ez csak természetes.Mi leszünk a parkett ördögei.-kacsintott.Akaratlanul is elnevettem magam,mert elkezdett előttem táncolni valami állati módon.
-Nem,Niall nem jó!Keringőzni kell!Tegnap anyu felhívott,hogy az osztályfőnök üzente,hogy tanuljuk meg valahogy aztán szeretettel vár minket.-mondtam,majd felálltam és Niallhez simultam.Bekapcsoltam a zenét,amire állítólag táncolni fogunk és megpróbáltam táncolni Niallel.Már egészen belejött,amikor rálépett a lábamra.
-Jajj bocsi!Véletlen volt.Nagyon fáj?-nézett rám bűntudattal teli szemekkel.
-Nyugodj meg Niall.Ilyen előfordul.-mosolyogtam,majd újból indítottam a zenét és elölről próbáltuk.Niall kezdett lassan belerázódni és rövid időn belül már úgy keringőztünk,mint aki ezer éve azt csinálná.A zene végére közel húzott magához.Annyira,hogy az egész testem az övéhez préselődött.
-Szeretlek Samantha!-itt egy rövid szünetet tartott,hogy én válaszoljak erre,de tudtam,hogy még mondani akar valamit,így csendben néztem az arcát.-Azt akarom,hogy örökre velem maradja.-suttogta.
-Én is szeretlek Niall és ígérem,hogy veled fogok maradni.-öleltem át szorosan,amikor kopogást hallottunk az ajtó felől.
-Sziasztok.Bemehetek?-kérdezte egy vékony hang.Mi Niallel egymásra néztünk.A szeméből ki tudtam venni,hogy nem várt ő sem látogatót.Az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam az ajtót.Hatalmas meglepetésemre Jenny állt ott.
-Nahát!Te meg mit keresel itt?Nem kéne próbán lenned?-néztem rá kerek szemekkel.
-De igen,csak Danielle hazaküldött,mert látta,hogy nem vagyok jól.-mondta halkan.
-Na és mi a baj?Nekünk mesélhetsz.-lépett mellém Niall is.
-Hát..tudjátok...tegnap láttam valamit,ami miatt nagyon,de nagyon kiakadtam.-kezdte el mesélni.Én a válla fölött elnéztem és láttam,hogy Paul éppen jön fel a lépcsőn a kezében egy szennyes kosárral,ami tele volt mosott ruhákkal.Beinvitáltam Jennyt a mi kis kuckónkba és leültettem az ágyra.
-Nos,mi is volt az a valami?-ültem le vele szemben és érdeklődő pillantásokat vetettem a kezére,amiben szorongatott valami papírt.
-Ezt!-tartott a szemem elé egy képet,amin Louis egy lánnyal csókolózik.(??)Kivettem a kezéből és alaposan szemügyre vettem.Valóban Louis volt és egy barna hajú vékony lány.Odanyújtottam Niall-nek a képet és ő határozottan kijelentette,hogy az Louis és Eleanor a képen.
-Hogy ki?-értetlenkedett Jenny.Közben a könnyeivel küszködött.
-Eleanor.Tudod..Louis volt barátnője.-mondta halkan közben ő is leült Jenny mellé.Ő rám,majd Niallre nézett és kitört belőle a zokogás.A nyakamba borult és nem tudta abbahagyni a sírást,hiába nyugtattuk.
-Niall beszél majd Louisval.-simogattam a hátát,közben ránéztem Niallre,aki vette az adást és bólintott.Ezután nem szólt senki,csak Jenny szipogását és Paul "teregetését" hallottuk.A csendet hangos nevetgélés szakította félbe.Hallottuk,ahogy lepakolnak az asztalra és feljönnek a lépcsőn.Tudtam,hogy a mi szobánkba fognak jönni,mert mikor elmentek én aludtam és szerintük jó szórakozás az,ha felébreszthetnek az ordításukkal.Ahogy vártam,egyből a szobámba jöttek.Az első ember,aki belépett Louis volt.Hát persze.Ki más is lett volna?Amikor meglátta Jennyt a vállamon sírni és a képet az ágyon,rögtön lehervadt a hatalmas vigyor az arcáról.
-Louis!Mi ez?-pattant fel Jenny és a képet Louis arcába nyomta.
-Én meg tudom...-hebegett Louis.
-Nem!Ezt soha nem fogod tudni megmagyarázni!-kiabált Jenn.
-Nyugodj meg Jenny!Ez nem az aminek látszik.-magyarázkodott Louis,bár egyiken sem tudtuk,hogy akkor mégis mi a fene az a képen ha nem egy csók.
-Ó,valóban?Akkor mi a franc?-kiabált még mindig,de ekkor elcsattant egy pofon is Louis arcán,aki az ütés erejétől elfordította a fejét.Láttam az arcán,hogy nagyon ideges,de próbálja visszatartani a dühét.Liam odaszaladt Jennyhez és kikísérte a szobából.
-Engedj el Liam!Ebbe ne szólj bele!-tiltakozott erősen.
-Nem engedlek el.Ne is álmodj róla.-mondta nyugodtan.
-Louis!Köztünk mindennek vége!-hallottuk a szobán kívülről Jenny hangját.Senki nem szólt semmit,csak Louist néztük és az arcán éktelenkedő vörös foltot.
-Gratulálok Louis.-lépett oda hozzá Nikki és a tekintetével meg tudta volna ölni az előtte álló fiút.-Megérdemlitek egymást.-mosolygott gúnyosan,majd kiment a szobából.Őt követte még a többi lány is.Csak én és a fiúk maradtunk bent vele.Én odamentem hozzá és az egyik kezemmel megfogtam a kezét,a másikkal pedig kisöpörtem a hajat a szeméből.Sírt.A könnyek potyogtak a szőnyegre.
-Louis..-szóltam halkan.
-Ne Samantha!Nem kérek további szent szöveget.-nézett a szemembe mérgesen.
-Én nem haragszok rád.-mondtam nyugodtan.
-Mi?Tényleg nem?-nézett csodálkozva.
-Igen.Csak nem értem,hogy miért csináltad ezt.-csóváltam a fejem.
-Nem én..Elmentem Danielle-hez,hogy megkérjem,hogy jöjjenek a koncertünkre háttértáncosnak.Éppen az időpontokat egyeztettük,amikor kilépett a próbaterem ajtaján Eleanor.Meglátott engem és megcsókolt.Próbáltam leszedni magamról,de nem tudtam.A fotós pedig rosszkor volt ott.De Jenny nem is engedte,hogy elmagyarázzam.-halkult el a hangja és tovább sírt.Liam ekkor visszajött és Louis-t nézte.
-Liam,légyszíves menj ki.-mutattam az ajtó felé,mert tudtam,hogy abban a pillanatban haragudott rá,de oldódni fog.Ő pont nem hallgatott rám,ezért Josh ment vele.Louis leült Niall mellé és arcát a kezeibe temette.
-Ezt neki is el kell mondanod.-álltam fölötte és néztem.
-De...-nézett rám reménykedve,hogy majd én elmondom.
-Ha azt akarod,hogy kibéküljön veled,akkor neked kell megmondanod.-szólt közbe Harry is.Louis ránézett,majd Zaynre és Niallre,akik bólogattak.
-Ti..ti vagytok a legjobb barátaim.-állt fel és megölelt mindannyiunkat.

*Eleanor szemszöge*

Amikor reggel lementem reggelizni az asztalon ott volt egy újság és a címlapon hatalmas betűkkel volt írva: "LOUIS TOMLINSON FÉLRELÉPETT?"Mosolyogva olvastam végig a cikket és tökéletesen elégedett voltam magammal.Megkentem egy vajas kenyeret,gyorsan betömtem,majd elindultam készülődni.Felvettem egy fekete csőszárú nadrágot,egy lila fölsővel és spongyabobos pulcsit,majd felvettem a táskámat az ágyam mellől és elindultam a próbára.Leszaladtam a lépcsőn,kiléptem az ajtón és elindultam.Még bőven volt időm,így úgy döntöttem,hogy gyalog megyek.Alig tettem pár lépést,összefutottam Jennyvel és Perrievel.
-Szia Jenny.Hogy érzed magad?-kérdeztem mosolyogva.
-Szia..Hát nem valami jól.-mondta halkan,közben a cipőjét nézte,mintha valami nagyon érdekes lenne rajta.
-Nahát!Mi a baj?-kérdeztem érdeklődést színlelve.
-Reggel az újságban láttam,hogy Louis csókolózik egy lánnyal.Nem tudod ki az?-nézett rám és elém tartott egy képet.
-Sajnos nem.Nem ismerem.De Louis tényleg ilyet tenne?-tártam szét a karomat,mintha csodálkoznék.Egészen jó színésznő lenne belőlem.
-Én nem tudom.Eddig soha nem csinált ilyet.-mondta és elcsuklott a hangja.Alig bírtam megállni,hogy ne nevessek.Perrie végig engem nézett,mintha tudna valamit.Lehet,hogy tudott,lehet,hogy nem.Talán felismert engem a képen.Onnantól senki nem szólt egy árva szót sem,csak mentünk.Én az előző napi eseményeken gondolkodtam,hogy milyen jó is volt újra csókolózni Louisval.Mondjuk ő nem csókolt vissza,de akkor is.Jenny sírt,Perre pedig telefonon beszélt az egyik barátnőjével.A próbaterem elé érve Danielle várt minket.
-Sziasztok lányok.Jenny,te miért sírsz?-hajolt le hozzá.
-Szia.Semmi.Csak valami belement a szemembe.-erőltetett egy mosolyt az arcára én pedig csak mosolyogtam.
-Rendben.Akkor gyertek.-terelt be minket.Pontosabban csak Perriet és Jennyt.-El!Te maradsz beszélni akarok veled.-szólt rám határozottan.Jenny csak kerek szemekkel nézett vissza ránk és érdeklődött.A lábammal belöktem a próbaterem ajtaját,hogy ne hallgatózzon.
-Szóval,mi volt az a tegnapi esemény?Te ezt hogy gondoltad?Louis már rég nem szeret téged és tönkre akarod tenni a boldogságát?-kezdett el kicsit hangosan beszélni.
-Én?Dehogyis!Ennyire gonosznak nézel?-kérdeztem viccesen.
-Nem érted,hogy ez nem vicces?Lett volna egy fellépésünk,de miattad nem lesz!-magyarázott dühösen.
-Miattam?Miért is?-kérdeztem most már én is kicsit ingerülten.
-Mondjuk mert lesmároltad Louis-t,aztán ő tegnap felhívott,hogy mégsem kell mennünk fellépni.Gratulálok!Te sem vagy különb a többi idióta libától.-mondta és elindult volna befelé,de én megfogtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Minek neveztél?-kiabáltam és egy pofont adtam volna neki,de ő megfogta a csuklómat.
-Jól hallottad.Vagy talán süket vagy?És mától nem tartozol a csapatba!Viszlát!-mondta és becsapta az orrom előtt az ajtót.Alig akartam hinni a fülemnek,amikor kimondta,hogy nem tartozok a csapathoz.Hihetetlenül nehéz volt oda bekerülnöm,aztán most meg csak úgy kirúgott.Iszonyatosan mérges voltam.A táskámat ledobtam az ajtó elé és elindultam a lakásom felé.

*Niall szemszöge*

-Istenem Niall,miért éppen velem történik ez?-kérdezte Louis könnyes szemekkel.
-Nyugodj meg Louis!Beszélek vele.-mondtam és bekapcsoltam a laptopomat.Felmentünk a közösségire és rámentünk Jenny profiljára.Az tele volt depressziós idézetekkel.
-Niall!Mi lesz,ha valami baromságot csinál magával?-kérdezte kétségbeesetten.
-Ugyan már!Perrie vele van.-intettem le és rámentem az üzenetküldésre.
Niall:Szia Jenn!
Jenny:Szia Niall..
Niall:Hogy érzed magad?
Jenny:Őszintén?
Niall:Kérlek..
Jenny:Szarul.:ss
Niall:Jenny,Louis szeret téged!!
Jenny:Na persze.Fogadjunk,hogy most sincs ott,hanem az új barátnőjével enyeleg.
Niall:Nem!Louis itt van!
Jenny:Na persze..
Bekapcsoltam a webkamerát,majd hívni kezdtem Jennyt.Ő mindig visszautasította.De körülbelül tizedik próbálkozásra elfogadta.A vörösre sírt szemeivel nézett minket.A nyakában az a nyakkendő volt,ami Louison volt,amikor a dobozból kibújt.
-Jenny!Szeretlek!Értsd meg!-bújt bele Louis a kamerába
-Én meg nem!Értsd meg!-mondta,közben a szemeiből még midig folytak a könnyek.
-Akkor miért sírsz és miért van rajtad a nyakkendőm?-kérdezte reményteli szemekkel.
-Hogy azt hidd,még mindig szeretlek.Csak tudod az a hajó elúszott Louis.Megcsaltál és ezt soha nem bocsátom meg neked!Soha!-mondta.Levette a nyakkendőt és a szemünk előtt kidobta a kukába.
-Kérlek Jenny,adj legalább még egy esélyt!Ígérem,hogy soha többé nem fordul elő ilyen.-nézett rá a kiskutya nézésével,remélve,hogy az beválik.
-Nem Louis!Mit gondolsz,mi vagyok én PIN kód?Köszönöm,de nem kérek belőled.Belőletek!-mondta és rám nézett.Abban a percben a szívem összerorult.Nem értettem,hogy miért mondta.
-Mi?Ezt most úgy érted,hogy mi sem érdekelünk téged?-kérdeztem meglepetten.
-Igen,úgy!Sőt,tudod mit?Az egész One Direction egy rakás nulla!Tehetségtelenek vagytok!-mondta és elsötétült a képernyő.Ahogy kimondta ezt a pár mondatot,Louisval összenéztünk és mind a kettőnk szeme megtelt könnyel.Hiszen mindig ő volt az,aki biztatott minket.Ő volt az,aki kitartott mellettünk,amikor valami rossz történt velünk vagy csak egyszerűen szomorúak voltunk.Ő volt a mindig mosolygós és vidám Jenny.Mindannyian nagyon szerettük őt.Szinte a kishúgunk volt,erre azt mondta,hogy az egész banda egy szar?Őszintén reméltem,hogy csak a harag  beszélt belőle.Nem voltam képes feldolgozni az utolsó mondatot.Tehetségtelenek vagyunk?Hiszen ő mondta mindig,hogy mi vagyunk a legjobbak és nálunk tehetségesebb embereket még soha nem látott.Lecsuktam a laptop tetejét és kimentem a szobából.
-Várj!Hová mész?-szólt utánam Louis.
-Levegőzni..-mondtam halkan.Nem tudtam,hogy hallotta-e egyáltalán.Lementem a lépcsőn és ránéztem Paulra,aki valami ebédet kotyvasztott.Ő nem is tudott semmit az egészről.Kimentem az ajtón és a közeli park felé vettem az irányt.Végig azon gondolkodtam,hogy hogy tehette meg ezt velünk Jenny.Hiszen mindenkinek nagyon fontos volt és mindenki szerint nagyon illettek egymáshoz.Mind a ketten ugyanolyan őrültek voltak és mindenből képesek voltak viccet csinálni.Amikor pedig valamelyikünknek rossz kedve volt,csupán a jelenlétükkel is képesek voltak felvidítani minket.Ahogy ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben,nem vettem észre,hogy már nem a járdán,hanem az út közepén megyek.Amikor kapcsoltam,már késő volt.Egy sötétkék autó hatalmas sebességgel közeledett felém,közben hallottam a dudaszót,de nem tudtam megmoccanni.Éreztem a fájdalmat és hallottam ahogyan jó néhány csontom darabokra törik.Az úton egy hatalmasat csattant a fejem a betonon.Ezután semmit nem éreztem.Hallottam,hogy hatalmas tömeg vesz körül,de nem értettem,hogy mit beszélnek.Pár percre rá hallottam egy szirénázó mentő hangját és egy éles női sikolyt.Talán Samantha volt,de még abban sem voltam biztos.Annyira homályosan láttam mindent,majd lassan minden feketébe borult előttem.
................
Remélem tetszett a rész.:) Írjatok kommentet!:)))