38.fejezet.- Soha nem akarlak elveszíteni.*

*Samantha szemszöge*
Amikor Niall bevezetett a szobába,egy pillanatig nem tudtam levegőt venni.Gyönyörű szoba volt.Niallre néztem ő pedig mosolygott.
-Tetszik?-ölelte át a vállamat.
-Hogy tetszik-e? Niall ez gyönyörű!Imádom!-ugrottam a nyakába,ami valószínűleg váratlanul értem,mert elvesztette az egyensúlyát és mind a ketten a földre estünk.-Jaj istenem!Sajnálom!Megütötted magad?-néztem rá aggódva.
-Dehogy is!-nevette el magát,majd én is csatlakoztam hozzá,amikor valami megzavart minket.Blair sikítását hallottuk és gyorsan odaszaladtunk a szobájukhoz.Benyitottunk és Blair ott ült az ágyon,kezében egy dobozzal a kezét pedig a szájához emelte.Zayn ott állt mellette zsebre tett kézzel és mosolygott.Nemsokára már a többiek is ott voltak az ajtóban és szinte egyszerre kérdeztük Blairtől,hogy mi baja van.Ő erre odakapta a fejét és elnevette magát.
-Jaj semmi,csak Zayntől kaptam két repülőjegyet,Hawaiira és mindig el akartam menni oda.
Erre mi felsóhajtottunk és visszamentünk a szobánkba.Lefeküdtem az ágyra és elterültem rajta.Nagyon kényelmes volt.Amikor felnéztem Niall nem volt sehol,gondoltam kiment a konyhába ennivalóért és mivel nem akartam,hogy összepiszkoljon mindent,utána mentem.A konyhában nem volt senki.Gyorsan visszamentem a hálóba és Niall ott ült az ágyon és mosolygott.Én visszamosolyogtam,elindultam felé és az ölébe ültem,majd megcsókoltam és ledőtöttem az ágyra.A mellkasára tettem a fejem és hallgattam a szívverését.Egy pár percig néma csöndben voltunk,de egyszer Niall megtörte a csendet.
-Figyelj csak,mit szólnál ahhoz,ha mi is elmennénk valahová,mint Zayn és Blair?
-Niall,nekem az a fő,hogy veled legyek.Nem számít,hogy hol,akár egy sikátorban is tölteném a Karácsonyt,de csak melletted.Nekem itt tökéletesen jó.-mondtam és megpusziltam.
-De én mégis úgy gondoltam,hogy elmehetnénk valahová.Mondjuk Miami vagy Los Angeles?Vagy valahová.-pislogott rám.
-Hé,de nem úgy volt,hogy Írországban a családodnál töltjük a Karácsonyt?-emeltem fel a fejem.
-De,csak az nem olyan jó.Ott nem lehetünk kettesben.-mondta halkan és közben elpirult.
-De biztosan jó.Szeretném megismerni a családodat és biztos lehetünk kettesben is.-álltam fel és vettem az irányt a konyha felé,hogy csináljak valami kaját,de Niall megfogta a derekamat és visszahúzott.Lefektetett az ágyra és felém hajolt.
-Nagyon szeretlek Samantha.Soha nem akarlak elveszíteni.-mondta halkan és megcsókolt.Ez rettenetesen jól esett.A nyaka köré fontam a kezem és közben a hajába túrtam.Ez a csók egy örökkévalóságnak tűnt és azt hiszem ő is ugyanúgy élvezte,ahogyan én.Amikor befejeztük,kimentünk a konyhába és csináltunk kaját.Bevittük a szobába és elkezdtünk enni,közben a South Parkot néztük a tv-ben.Nagyon sokat beszélgettünk.Amikor elfogyott minden a tányérunkról,kivittem és elmosogattam,majd visszamentem Niallhez,aki törökülésben bámulta a tv-t és észre sem vette amikor leültem mellé.Egy ideig még együtt nevettünk a baromságokon,azután ledőltem és elaludtam.Álmomban egy gyönyörű virágos réten feküdtünk és ez az álom ismerősnek tűnt,ám most nem csak feküdtünk és néztük egymást.Egy kislány is velünk volt,akinek a kezét fogtuk.A haja szőke volt,a szeme kék és az arca nagyon hasonlított a Nialléhez.Azt hiszem ő volt a kislányunk.Niall nyakában pedig egy kicsit nagyobb szintén szőke,kék szemű kisfiú ült.Előttünk egy kiskutya szaladgált.Niall mosolygott,én közelebb léptem hozzá és megcsókoltam,majd a kisfiú arcát is,a kislány elkezdett szaladni a kutyus után.Életem eddigi legszebb álma volt ez.

De ez az szép álom nem tartott sokáig.Egyszer a semmiből,hatalmas lángok csaptak fel és felénk közeledtek.A kislány után szaladtunk,de mivel én nem vagyok valami gyors futó,Niall átadta nekem a kisfiút és ő szaladt a kislány után.Sikeresen elkapta,de a tűz utolérte.Nem tudott menekülni.Én a kisfiút felkaptam és elkezdem rohanni,ahogy csak bírtam,de akármennyire is szerettem volna szaladni nem haladtam előre.A láng minket is utolért és sehogy nem tudtunk szabadulni,egyszer valaki szólongatni kezdett,de nem tudtam,hogy honnan jön a hang.Aztán felébredtem és Niall nézett rám aggódva.Persze én egyből átöleltem és olyan erősen szorítottam,amennyire csak tudtam,közben a szememből patakokban folytak a könnyek.
-Samantha mi a baj?-nézett rám kétségbeesetten.
-Niall...én..én..nagyon szeretlek!-zokogtam.
-Én is szeretlek,de miért sírsz?Mit álmodtál?-simogatta meg az arcomat.
-Egy virágos réten voltunk...te és én és még egy kisfiú és egy kislány,aztán jött a tűz..és nem tudtunk elszaladni..-zokogtam.
-Jól van nyugodj meg szépen!Ez csak egy álom volt.-puszilta meg a fejem.
-Nagyon szeretlek Niall!Soha de soha nem akarlak elveszíteni!-mondtam neki azt,amit ő mondott nekem.
-Én is szeretlek és kérlek most ne sírj,mert amint látod itt vagyok.Élek és virulok.-mosolygott.Erre persze akaratlanul is elnevettem magam,amit elég érdekesen csinálhattam,mert Niall ismét aggódva nézett rám.Amikor végre sikerült megnyugodnom,lementünk a többiekhez a szálloda udvarára hógolyózni és hóembert építeni